Chapter 03. Zayn

~ Perrie Louise Edwards ~

- Pezz kelj fel! –ugrott rám Jade

- Mi, ki halt meg?! –ugrottam ki az ágyból, ezzel a földre késztetve barátnőmet

- Te jó isten, nem akarsz elmenni karatézni? –röhögött, miközben próbált felállni a földről

- Többiek? –kérdeztem, miközben segítettem neki feltápászkodni

- Lenn vannak. Csinálják a reggelit, és a turmixod. –mosolygott

Lebaktattunk a lépcsőn, és jó illatok csapták meg az orrunkat.

- Nocsak. Jó reggelt lányok. –mosolygott Deborah majd eltűnt a nappaliban

- Mikor keltetek? –kérdeztem, mikor leültem a pulthoz

- Olyan fél öt körül. –kuncogtak

- Itt a turmixod Tündérke. –mondta Jess, majd egy poharat nyomott az arcom elé- Igyá’!

- Hm… eléggé furcsa szaga van. –fintorodtam el- Mi van benne?

- Hát… amit éppen találtunk. –röhögte el magát Leigh

- Lányok én inkább ezt most nem iszom meg. –mondtam, és odébb toltam a poharat

- Mikor indulunk? –kérdezte Jess, miközben a rántottával ügyetlenkedett

- Később, mint szoktatok. Kocsival megyünk. –mosolygott jómódú barátnőnk

- Na én felmegyek, felöltözök, meg ilyenek. –mondtam és elindultam felfelé

Megmostam az arcom és fogam. A hajamat a fejem tetejére fogtam, ma egy kicsit erősebben sminkeltem ki magam és egy egyszerű összeállítást kaptam magamra. Belenéztem a tükörbe, és elégedett voltam a látvánnyal. Úgy gondoltam, hogy még van időm megnézni az üzeneteimet, és beléptem a facebook oldalamra. 7 értesítés, 2 ismerősnek jelölés: Az egyik Zayn, a másik Harry. Harry? Gondolom Jade Harry-je. Lezártam a laptopom, és elindultam a táskámmal a konyhába.

- Én készen vagyok álltam meg a küszöbnél.

- De gyönyörű vagy! –mosolygott Leigh

- Köszönöm. Egyébként Jade bejelölt a pasid. –kuncogtam

- Harry nem a pasim, oké?! Csak barátok vagyunk… - mondta bizonytalanul

- Oké, oké…

- Te nem eszel? –kérdezte Jess és elém tolt egy félig odaégett rántottát

- Kösz, kihagyom. –húztam fel az orrom

- Csajok indulás! –mondta Jade, megfogta a kocsi kulcsot, és elindult az ajtó felé

Pechemre pont összefutottunk a szomszéddal.

- Jó reggelt lányok! –köszönt Zayn

- Jó reggelt. –mondtam illedelmesen, majd beültem a kocsiba

- Ne vigyelek el én? –kérdezte, és az ajtónak támaszkodott

- Kösz, nem kell.. Jade elvisz minket. –erőltettem magamra egy mosolyt

Oké kedvelem ezt a Zayn figurát, de nem kellene ennyire rám akaszkodnia.

- Vidd el te! –mondta Jess és kinyitotta nekem az ajtót

- Remek! –csapta össze tenyerét Zayn

Én csak eltátogtam egy ’Dögölj Meg’-et barátnőmnek, majd becsaptam magam után az ajtót. Elindultunk Zayn verdája felé, majd beszálltunk.

- És hogy aludtál? –kérdezte, miközben elforgatta a kulcsot az indítóban

- Fekve.

- Mi bajod van velem? Azt veszem észre, hogy nem nyílsz felém… - mondta kicsit félve

- Zayn. Semmi bajom nincs veled, csak kicsit túlzásnak tarom a nyomulásod. Oké értem, hogy egy darab senkid sincs a környéken, és velem végre megismerkedtél, de Zayn próbálj más barátokat is szerezni. –mondtam neki a véleményem

- Hát oké.. –mondta, majd nagy csönd lett

- Persze nem azt mondtam, hogy ne szólj hozzám. –nevettem kínosan

- Hm… tudod én azt hittem, hogy neked… szóval bejövök neked.

- Zayn. Csak barátok, oké?!

- Megérkeztünk. –mondta válasz helyett

- Most haragszol? –szálltam ki a kocsiból

- Legyen jó napod, majd kettőkor. –ölelt meg, majd visszaszállt a kocsiba.

Én ott álltam, és nem értettem semmit. Neki most mi baja van? Az, hogy nincsenek komolyabb terveim vele? Na hát jó fej, mondhatom. A gondolkodásomból a becsöngő zökkentett ki.  

***

- Na mit beszéltél a szomszéddal?? –kérdezte Leigh, miközben hazafelé tartottunk.

- Megsértődött… azért, mert nem táplálok iránta szenvedélyesebb érzelmeket, mint szimpla barátság. –mondtam unottan

- Pezz… Neked is tetszik, csak nem mered magadnak bevallani. –mondta kedvesen barátnőm, amit én egyáltalán nem díjaztam

- Dehogy tetszik! –tiltakoztam

- Akkor a kis veszekedésetek után miért voltál úgy lehangolva?! Miért nem szóltál egy szót se egész nap?! Miért nem szóltál vissza Barbie-nak, amikor beszólt?! Mert elterelte Zayn a gondolataidat. Kiscicám, te szerelmes vagy. Életedben először, és nem baj, hogy nem mered magadnak bevallani. –mondta együtt érzőn barátnőm

- Tudod Leigh te bolond vagy. Egyáltalán nem vagyok szerelmes, még csak nem is tetszik az a nagyképű majom. Mentem, majd hívlak. –hagytam ott barátnőmet, és érzelmektől fűtve szinte rohantam haza, majd beleütköztem valakibe…

- Basszus, figyelni luxus?! –keltem fel a földről

- Én annyira sajnálom. –hallottam meg az ismerős hangot

- Neked mindenhol ott kell lenned?! –mondtam idegesen, és tovább siettem, de utánam rohant

- Hé, Perrie mi a baj? –kérdezte és visszarántott

- Nem mindegy neked?! Te menj csak vissza a jó kis házadba, legyél egyedül, és ne érdekeljenek az én érzéseim, oké?! Kurvára azt hiszed, hogy egy nap alatt megismertél, de nagyon tévedsz! Nem tudod, hogy miért rühellem anyámat, hogy apám elhagyott, hogy félek a sötétben. Nem tudsz rólam te semmit. Szóval kérlek hagyj békén! –mondtam idegességemben

Ő persze erre a kirohanásomra teljesen ledöbbent, majd magához húzott.

- Perrie kérlek nyugodj meg…

- Ne Perrie-z itt nekem… rühellem, ha valaki Perrie-nek szólít. Látod, ezt sem tudtad! Pezz, oké?! –emeltem fel még jobban a hangomat.

- Pezz… - mondta, és szorosan magához húzott

Furcsa… mintha elhalt volna a külvilág, pár perc alatt a szívem ismét egyenletesen vert. Nem féltem, biztonságban voltam.  Kiszabadultam karjai közül, majd a szemébe néztem.

- Bocsánat. –hajtottam le a fejem

- Hogy-hogy nem sírsz? –kérdezte ámulattal

- Egyszerűen nem tudok. – halkult el a hangom, és most én öleltem meg

- Pezz kérlek ne csináld ezt! –mondta és eltolt magától

Én nem értettem. Úgy, mint mostanság semmit sem. Mit ne csináljak?

- Ne kérlek. Azt mondtad, hogy nem akarsz semmit, erre meg most teljesen összezavartál. Mond, mit érzel? –kérdezte, és a szemembe nézett

- Nem tudom. –mondtam halkan, lehajtott fejjel

- Mi az, hogy nem tudod?!

- Csak az, hogy nem tudom. Sajnálom. –mondtam

- Te ezt direkt csinálod??? –kérdezte egy nagy sóhaj kíséretében

- Nekem mennem kell. –tértem el a tárgytól

- Pezz. Kérlek. –fogta meg a kezemet, de én egyből ki is rántottam

- Szia Zayn. –mondtam és tovább siettem a házunk felé

Még mielőtt odaértem volna, összefutottam anyámmal, nem köszöntem neki.

- Köszönni nem kell? Nem elég, hogy én tartalak el, de még a kellő tiszteletet sem tudod megadni nekem, te kis csitri?! –üvöltött velem, mire én felé fordultam

- Gyűlöllek. Nem akarok veled élni. Most már tudom, hogy apa miért hagyott itt minket. Nem vagy az anyám. Az én szememben te egy senki vagy! –keltem ki magamból én is, eléggé ahhoz, hogy ezt a képébe vágjam

Megütött. Egy pofon. És neki is egy.

- Míg nem vagyok otthon pakold össze a cuccaidat, és mire haza érek nem akarlak otthon megtalálni. –mondta és sarkon fordult

Én összeestem a nedves fűbe, majd Zayn hangját hallottam.

- Pezz. Pezz. Ne csináld ezt! –mondta, és próbált felkelteni. Sikerült.

- Zayn? Mit.. mit csinálsz itt? –kérdeztem, mikor láttam, hogy a mi házunkban vagyunk

Ő csak megölelt.

- Miért segítesz? Miért vagy itt? –értetlenkedtem

- Mert fontos vagy nekem. És féltelek.

Én szótlanul felálltam, és azt a csupán 3 bőröndnyi holmimat gyorsan összedobtam. Akkor Zayn dugta be a fejét az ajtón.

- Még mindig itt vagy? –kérdeztem higgadtan

- Mit csinálsz? –kérdezte

- Pakolok.. elköltözöm innen. Basszus! –mondtam, mikor nem sikerült becsuknom a bőröndömet

- Ha idegeskedsz, nem is fog menni. Segítek! – mondta, és lassan összehúzta a táskát

- Beszélnem kell Leigh-el. De nem lehet.. összevesztünk. –gondolkodtam kicsit hangosan

- És kihez mész? –tette fel Zayn azt a kérdést, amire számítottam

- Fogalmam sincs. –hajtottam le a fejem, és sírhatnékom volt, csakhogy nem tudtam- Zayn én olyan hülye vagyok!

- Hé… nem vagy az! És nyugodtan gyere hozzám. Elég nagy az a ház mindkettőnknek. –mosolygott

- Az elég hülyén jönne ki.

- Azért, mert intenzív érzelmeket táplálok irántad?! Ne aggódj, külön szobában leszünk. És két fürdő van.

Hogy mi?! Intenzív érzelmeket táplál irántam??? Akkor most bevallotta, hogy szeret??  Ó jaj… közeledik felém.. Most mit csináljak?? Jesszusom, már nagyon közel van. Majdnem megcsókolt, de nem. Lehajtottam a fejemet a mellkasára.

- Zayn nem lehet. –ennyit mondtam nagyon halkan

Ő átölelt. Szeret. És ezt érzem is. Én is valahol legbelül érzem, hogy többet érzek iránta, mint kellene, de nem lehet. Alig ismerjük egymást, és nem akarok az a lány lenni, akit minden jött-ment megkap.  Felállt. Elindult kifelé az ajtón. Legszívesebben kiabáltam volna, hogy ’ Ne tedd, én is nagyon szeretlek, könyörgöm ne hagyj itt!’ de nem… egy hang sem jött ki a torkomon.

- Gyere, menjünk. –mondta, és megfogott két bőröndöt

Én rá néztem, és óriási kő esett le a szívemről. Nem hallottátok?! Felálltam a földről, én is megragadtam két bőröndöt, majd még egyszer körbenéztem abban a szobában, ahol életem legsötétebb dolgai történtek. Bezártam az ajtót, és ezzel bezártam életem talán egyik legrosszabb, legsötétebb szakaszát. Pont mentünk ki a bejárati ajtón, és mit ad Isten? Összefutottunk anyámmal, aki egy rosszalló pillantást vetett Zayn felé.

- Úgy látom találtál magadnak egy kurvát. Biztos vagyok benne, hogy jól végzi majd a dolgát.

Zayn ismét lefagyott. Aztán éppen szólalt volna meg, amikor arrébb húztam, hogy maradjon csöndbe, ne foglalkozzon vele.

Beértünk Zayn házába, és bevezetett a szobámba.

- Na akkor tedd ide a bőröndjeidet, érezd otthon magad. –mondta kedvesen

- Én lezuhanyozok… - mondtam és fejemmel az ajtó felé biccentettem, jelezvén, hogy hagyja el a szobát

Gyorsan lezuhanyoztam és lementem Zayn-hez a nappaliba. Néztük a tévét, majd kiment a konyhába és töltött magának egy pohár Wishkey-t.

- Te kérsz? –kérdezte

- Káros az egészségre. –mondtam

Ő fogta a poharát és leült mellém a kanapéra.

- Beszélhetnénk? –kérdezte és kikapcsolta a televíziót

- Persze.. –mondtam és testemmel felé fordultam

- Szóval meg akarlak ismerni. Azt már tudom, vagyis sejtem hogy anyudat miért nem kedveled, de mindenről tudni akarok. –mondta, és ezzel szíven talált

- Nem hiszem, hogy érdekelne téged az én életem. –mondtam kicsit szerényen

- De nagyon is. Kérlek… - mondta, mire én beleegyeztem 

- Szóval. Hol kezdjem.. 4 éves voltam, mikor apám elhagyott minket, akkor azt mondta hogy nem az én hibán, és ezen sokat gondolkodtam, hogy akkor kié lehet, míg végül nagyobb koromban rájöttem, hogy anyámé. Apa azt is mondta, hogy majd meg fog keresni, de azóta sem tudok róla semmit.  Emiatt nagyon sokat sírtam kiskoromban, és 6 éves korom óta már nem sírok. Nem tudok… Anya állandóan vert engem, ez azt hiszem 14 éves korom körül állt le, amikor először visszaütöttem neki. Cselédként kezel engem a kezdetek óta, mindenbe beleköt. Egyedül a tánc és a barátnőim tartottak életben, ugyanis – itt elcsuklott a hangom - többször öngyilkos akartam lenni.  8 éves korom óta táncolok, azzal ki tudom fejezni az érzelmeimet. Zárkózott és visszahúzódó vagyok általában, de elég sűrűn vannak ilyen ’ kikelek magamból ’ rohamaim. Még soha nem volt barátom, nem voltam szerelmes. Azt hiszem….

Zayn 2 percig csendben volt, gondolom, hogy felfogja a történteket. De utána sem szólt semmit, csak megölelt. Mikor eltávolodtunk végre megszólalt.

- Örülök, hogy mindent elmondtál. Nagyon sokat jelent ez nekem, és így már minden világos számomra. De nagyon kérlek, ne akard magad megölni többet! – hangsúlyozta

- Köszönök mindent. –mondtam és egy puszit nyomtam a borostás arcára.

- Akkor már tartsunk ilyen ’ mindent kiadok magamból napot ’- nevetett

- Várj egy pillanatot! Te már mindent tudsz rólam, de én nem ismerlek. –mondtam, ezzel arra ösztönözve őt, hogy meséljen magáról

- Nekem csodás gyermekkorom volt. A szüleim imádom és a testvéreimet is. Van egy húgom meg egy nővérem. Mindent megtennék értük.. Amolyan szerencsepróbálásként költöztem ide, Londonba, és örülök neki.. –itt elmosolyodott- Örülök, mert megismerkedtem egy csodálatos lánnyal, akiért úgy érzem már most, hogy akár ölni is tudnék… Pedig csak tegnap ismertem meg.

- Zayn… én is sze… szeretlek. –ekkor felcsillant a szeme- de nem lehet. Értsd meg, hogy nem. Nekem is nehéz, de idővel jobb lesz. –hajtottam le a fejem