Chapter 02. Pyjama Party

~ Perrie Louise Edwards ~

- Na csajok, minden meg van? –kérdezte Leigh és levágódott mellénk az ágyra

- Mi csinálunk most? –kérdeztem

- Én arra gondoltam… - kezdte Leigh

- Csajoook! Szomszéd a láthatáron. –kiáltott Jess, az ablakból, mire mind a hárman mellé tódultunk

- Te tudtál róla? –kérdeztem Leigh felé fordulva

- Azt sem tudtam, hogy a 16 macskát birtokló Mrs. Eews elköltözött.

- Látsz valamit Jesy? –kérdeztem barátnőmet, mert én konkrétan semmit nem láttam

Ekkor megcsörrent Jade telefonja, de kinyomta.  

- Harry volt. –válaszolta, mert kérdően néztünk rá

- Te hülye vagy?!

- Most veletek vagyok. –mosolygott- és egyébként milyen az új szomszéd? –kíváncsiskodott

- Nem tudom, hogy miért téged érdekel… - röhögtem

- Amúgy ja.  Pezz és Leigh háza között van az új lakó. –röhögött Jesy

- Menjünk, süssünk valamit az újaknak. –kuncogott Jade

- Jó ötlet.. anyuék úgy sincsenek itthon. –mondta Leigh és elindult lefelé

- Na jó, mit süssünk? –kérdeztem

- Öööö.. szerintem valami egyszerűt. Mondjuk epres túrótortát?

- Oké… akkor kell néhány tojás… - mondta Jade, mire én nekidobtam vagy két tojást

- Lányok ez nem vicces. –röhögött

- Itt a liszt is! –szórta ránk a lisztet Leigh

Ebből végül egy nagy kaja csata lett.. minden lisztes, cukros és tojásos volt.

- Mit műveltek, jómadarak? –lépett be Leigh anyukája, és elkezdett röhögni

- Mi… sütünk??? –nézett rá Jade boci szemekkel

- Na jó… Takarítsatok fel, aztán Leigh köszöntsd a szomszédod.

- Anya! Éppen ezért sütünk.. vagyis feltakarítunk, és utána sütünk. –röhögött barátnőnk

- Rendben.. de nekem ezt még nézni is rossz, szóval felmegyek. –röhögött Deborah, majd eltűnt az emeleten

- Olyan jó neked, hogy ilyen anyukád van. –mondtam és elkezdtem takarítani

- Olyan jó, hogy a szüleiddel együtt lehettek. –húzta el a száját Jade is

- Olyan jó, hogy ilyen szép vagy. –mosolygott Jess és elkezdtünk röhögni

- Te nem vagy normális. –röhögött Leigh, és vállba boxolta Jesy-t

- Na jó, szavazzunk. Ki a legszebb közülünk? –kiáltott Jade

- Takarítani kéne. –röhögtem, a rendetlenségre mutatva

- Azt közben is lehet. –kacsintott Jess

- Na jó, kezdem én… Szerintem Pezz a legszebb.. És ő lennék ha lehetne ilyet csinálni. - mosolygott Anne

- Szerintem is Perrie a legszebb.. És én pedig Leigh lennék, mert jól kijön a családjával. –mosolygott Jade is

- Perrie a legszebb, ez egyértelmű! Én pedig Jede lennék… Olyan szerencsés, hogy mindene megvan. –mondta Jesy is, most rajtam a sor

- Szerintem mindnyájan szépek vagyunk. De egyébként is… nem a külső számít, hanem hogy mi van belül, és ebben ti édeseim mindenkit vertek… Kiálltatok mellettem az évek során, és ez mindennél többet jelent számomra. Nélkületek már nem lennék! Én nem lennék senki helyében, mert szerintem mindenki okkal született oda, ahova. Lehet, hogy Leigh kijön a családjával, Jade mindent megkap és Jess neked van a legcsodálatosabb pasid, nekem jó itt. Mert ha nem én lennék, aki, akkor soha életemben nem találkoztam volna veletek, veletek elbűvölő barátnőimmel. És köszönöm nektek.. –mondtam a jól átgondolt válaszomat

- Perrie te vagy a legcsodálatosabb ember, akit ismerek! –ölelt meg Jade majd a többiek is

Lassan kitakarítottunk, és egy idő után újra csöngött Jade telefonja…

- Szívem, ma már vagy tízszer hívott, nyugodtan vedd fel! –mosolygott Jess

Jade egy puszit küldött nekünk, és kezével jelezte, hogy egy pillanat és itt van. Az az egy pillanat 20 perc lett. Mi közben beraktuk a süteményt a sütőbe, és leültünk egy kicsit tévézni. Csörögött a mobilom.

- Egy pillanat, csak anyám. –forgattam a szemem barátnőimnek, majd felvettem a telefont

Pezz: Halo?

Bridgit: Hol vagy?

Pezz: Nem mindegy?! Majd holnap megyek..

Bridgit: Ki fogja megcsinálni a kávémat, és ki fog kitakarítani? Nem csinálhatod ez, mert…

Pezz: Majd akkor holnap, csá!

Lecsaptam a telefont, és gyorsan lehalkítottam. Visszamentem a lányokhoz, és levágódtam a kanapéra.

- Jade még mindig telefonál? –néztem kérdően

- Itt vagyok! –huppant le mellém boldogan

- Na mi van Rómeóval? –kérdezte Jess

- Aggódott értem.. Olyan aranyos. –mosolygott halványan

- Hölgyeim és uraim, a szerelmes Jade Amelia Thirlwall. –kiáltott Leigh

- Jó, jó… a süti hogy áll? –terelt, elég ügyesen

Ebben a pillanatban megszólalt a sütő csipogója, hogy kész a sütemény.

- Na jó, gyerünk át! –mondtam, amint kiszedtük alkotásunkat a forró sütőből

- Menjünk föl, kicsit hozzuk magunkat rendbe, azért így csak nem mehetünk át. –röhögött Jess és végignézett a lisztes, tojásos ruháinkon

- Igaza van a vörösnek. –fordította oldalra a fejét Jade

- Lányok így legalább látni fogják, hogy tényleg mi csináltuk! –röhögtem

- Te könnyen beszélsz, még így is gyönyörűűű vagy! –mosolygott Leigh

- Na jó, én átviszem. Nemsokára kilenc óra, és mire elkészültök már fél 10. Szóval ki jön velem? –kérdeztem, és körbenéztem- Azért ne tolongjatok! Na jó, én átvittem… Mindjárt jövök. –forgattam meg a szemem, majd becsaptam magam mögött az ajtót

Tényleg nem érdekelt, hogy lisztes esetleg tojásos vagyok, csak bekopogtam. Vártam, semmi… És még kétszer ugyan ez. Csöngettem, és végre valahára és magas, sötét hajú, kreol bőrű srác nyitott ajtót.

- Szia! Én itt lakok a 17-es szám alatt, a barátnőm, Leigh aki az ablakból figyel, pedig a 19-es alatt… Sütöttünk egy amolyan ’Üdv a szomszédságban’ süteményt.  –mosolyogtam

Felnézett az ablakba, amiből Leigh figyelt minket, majd gyorsan eltűnt. A srác elkezdett röhögni.

- Szívatásból téged küldtek?!

- Nem. Csak ők át akartak öltözni, én meg gondoltam jó vagyok így. –mondtam még mindig mosolyogva

A srác körbejárt, majd megállapította, hogy valóban én sütöttem a süteményt.

- Nagy munka lehetett. –kuncogott

- Ja ez?! Nem, dehogy is! Csak a sütés átment amolyan kajacsata szerű dologba. –röhögtem kissé- De bunkó vagyok. A nevem Perrie Edwards.

- Zain Jawadd Malik. –nyújtotta a kezét, majd kezet ráztunk- Nem jössz be egy kicsit?

- A lányok már várnak. –mondtam

- Szerintem nem haragudnának, ha a barátnőjüket mellőzniük kellene úgy 10 percre. –mosolygott

Én felnéztem az ablakba, ahol Leigh jelezte a kezével, hogy menjek be. Egy nagy sóhaj kíséretében, de megtettem.

- Mi a wifi kód? –tettem fel a kérdést

- Hogy mi??? –röhögött- Vicces lány vagy.

- Ja bocsánat… szép lakás. –röhögtem én is

- Nekem is tetszik. Az a macskás nő, aki itt lakott előttem… ismerted?

- Nem igazán. Alig lehetett látni. Egyedül laksz? – nézetem rá kérdőn

- Hát ja… és senkit nem ismerek ezen a környéken, szóval méltányolnám, ha valaki körbevezetne. –mosolygott féloldalasan

- Kétlem, hogy én lennék a te embered.

- Nem vagyok szimpatikus?! –ijedt meg kissé

- Nem erről van szó. Csak nem igazán van időm sétálgatni meg ilyenek… - mondtam kicsit bizonytalanul

- Te is egyedül laksz? –kérdezte

- Nem… sajnos az anyámmal. De amint végzek a főiskolával, összeköltözöm a barátnőimmel. –mosolyogtam

- Nem vagy jóba anyuddal?! Mi történt? –kérdezte, valódi kíváncsisággal a hangjában

- Bocsi, de nem ismerlek, és nem nyílok meg annyira azok előtt, akiket nem ismerek.

- Nem, elnézést, tényleg én vagyok bunkó. –mondta

Ez után nagy csönd, majd 5 perc kínos hallgatás után én törtem meg a csendet.

- Na jó, szerintem ideje indulnom. –mondtam, és az ajtó felé vettem az irányt

- Várj, legalább a telefonszámod megtudhatnám?? Vagy majd menjek át hozzád?? – kérdezte

- Hogy mi?!?! Át ne gyere…. –mondtam, és megadtam a telefonszámomat

- Tudod, ha segítség kellene. –kacsintott, amitől azt hiszem kissé elpirulhattam, mert kuncogni kezdett

- Rendben, hívj nyugodtan. Szia! –köszöntem el csak úgy

- Puszi, vagy valami?! –játszotta a sértődöttet

- Na jó, legyen ma gyereknap. –röhögtem, és adtam neki két puszit

- Szia Perrie. –intett, majd bezárta az ajtót

***

-  Na mi volt? –kíváncsiskodott Leigh

- Ahogy te is láthattad semmi. –mosolyogtam

- Jó arc? –kérdezte parasztosan Jess

- Az. –mondtam a tömör választ

- Mi van kislány, elvitte a cica a nyelved? –kuncogott Jade

- Beszélgettünk. Elkérte a számomat. Ennyi.

- Jippi…. Neked is lesz barátod! –ugrált egyszerre Jade és Jesy

- Meg vagytok bolondulva! –röhögtem- Semmi különöset nem fedeztem fel Zayn-ben, maximum barátok leszünk. –mosolyogtam

- Zayn… Hm… milyen Adoniszos neve van. –gondolkodott el Leigh

- Nem teljesen Angol, mi?! –kérdezte Jess

- Azt hiszem félig arab… vagy pakisztáni. Ezt nem kérdeztem, de látszik rajta.

- Nem rossz csávó. –állapította meg Leigh

Ekkor csörgött a telefonom. Nem tudtam, hogy kié a szám, felvettem.

Pezz: Igen tessék, Perrie Edwards.

Zayn: Szia Perrie, Zayn vagyok.. Tudod a szomszéd. Bocsi a zavarásért, csak azért hívlak, hogy holnap nem jönnél- e el velem vásárolni. Tudod kaját kéne vennem, de nem tudom, hogy hol a bolt, meg ilyenek…

Pezz: Ó szia. Nem zavarsz, egyáltalán nem. Igazából holnap a barátnőim és én vásárolni megyünk szóval a holnap nem igazán aktuális. Sajnálom.

Jade: Perrie elmegy veled!

Zayn: Ki volt ez??

Pezz: A barátnőm, Jade.

Zayn: Akkor holnap segítesz, vagy nem? Csak mert akkor kell keresnem egy térképet.

Pezz: Na jó. Olyan kettő körül a házad előtt leszek. Az megfelel?

Zayn. Köszönöm, és persze, hogy megfelel. Akkor holnap. Puszi, jó éjt.

Pezz: Puszi.

- Jade kinyírlak! –mondtam, mikor letettem a telefont

- Most mi rosszat tettem?

- Holnap veletek szerveztem programot, nem az új csávóval. –forgattam meg szemeimet

- Senki nem hal bele.. És ha téged hív, akkor akar valamit tőled. –kacsintott Jess

- Nem.. csak egyedül engem ismer itt. Én vagyok a mentőcsónak.

- Nyugi. Adok pénzt, és akkor elmész vele vásárolni valamit. –mondta Jade, és meglengette a pénztárcáját előttem

- Jade nem kell a pénzed. –mondtam unottan

- Jobban jársz, ha elveszed tőle. –mondta Leigh, és igaza lett

Felmentünk Leigh szobájába, és tévéztünk… tévéztünk addig, ameddig mindenkit el nem ragadott a saját, tökéletes Álomvilága..

Íme itt volt a második rész, remélem, hogy tetszett. Nagyon kérlek titeket, hogy komizzatok, iratkozzatok fel.  Arra gondoltam, hogy minden rész végén feltennék egy kérdést, és azt komiban meg kellene válaszolni. Ehhez a részhez tartozó kérdés: Mi tetszett ebben a részben a legjobban? Have a Good Day All xxDorcii.<3